Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1945. november 3. IV. rendkívüli ülés
95 268/1945-46.etsz . A vallás- és közoktatásügyi miniszter 38.996/1945. V.ü.o.szám alatti leiratában megküldötte a Györffy István kollégium memorandumát a különböző érettségi bizonyitvánnyal rendelkező tanulóknak az egyetemekre való felvételének szabályozása tárgyában. A rektor a karoktól erre vonatkozólag véleményes javaslatot kért. A javaslatokat az alábbiakban ismerteti: Az Orvostudományi Kar javaslata a következő: "Tekintetes Egyetemi Tanács! A tárgy beli üggyel az Orvostudományi Karunk 1945-46. tanév i II. rendes ülésén foglalkozott. Ugyanezen ülésen foglalkozott Orvostudományi Karunk Líceumi érettségivel, tanítói képesítéssel és kereskedelmi érettségivel rendelkező orvostudományi karunk hallgatóinak ama kéréséve 1, melyben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól '.ii kérik, hogy a számukra kötelezően előirt latin érettségitől eltekintve orvosi és gyógyszerészi pályára léphessenek és csak arra kö telez tessene k, hogy két féléven ét heti két óraban latin lektortól órákat hallgathassanak és mind a két szemeszter végén kötelező kollokviumot tegyenek. Karunk a fenti kérést pártolással terjesztette fel a 18