Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1945. november 3. IV. rendkívüli ülés
tudományos kongresszusokon a hazai szakemberek minél nagyobb számmal tudjanak megjelenni. Hogy egy-egy kongreszszuson kik j elenhetnek’meg és valóban kik jelenjenek meg, annak eldöntése az önismeret mellett a vezető szakemberek irány it ás a legyen a befolyásoló tényező, s amennyiben vannak érdemes jelentkezők, a minis átér ium feltétlenül igyekezzék módját ejteni annak, hogy ezek közül minél többen részt is tudjanak venni. 7./ Tegyük lehetővé továbbá azt, hogy minden olyan fiatal és tehetséges kutató, aki már komoly jelét adta annak, hogy munkához van esze, készsége, van tárgyszere te te, van meglátása, türelme és kitartása, aki már valamely tudományos probléma iránt különös érdeklődést mutat, tudjon eljutni a megfelelő szakember mellé elsősorban idehaza, másodsorban pedig kifelé bárhova s ide főleg azért, hogy nyelvet tanulhasson. Ugyanis minden tárgyilagosan gondcükodó embernek tudnia kell, hogy a magyar természettudományi kutatás a múltban is igen erősnek és igen tekintélyesnek mutatkozott, de még erőse bé és még elismertebbé válik akkör, ha majd minden „magyar kutatónak módja és alkalma lejárrá, i hogy egy kongresszusi nyelvet úgy megtanulhasson, hogy dolgozatait azon a t 13