Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1944-1945, Szeged
1945. április 5. II. rendes ülés
- 2 -as A szegedi tudományegyetem nyitott szemmel látja a jövő helyzetét és számot vet mindazzal anehézséggel, amelyek minden bizonnyal jelentkezni fognak pénzügyi és gazdasági téren. Bizva azonban a maga életerejében, bizakodással tekint a saját jövője elé, mert már eddig is tudott találni olyan anyagi forrásokat, amelyeknek kiépítésével segítséget tud nyújtani a magyar kormánynak a tekintetben, hogy anyagi ellátásinak egy nagy részéről, vagy ha ez máskép nem volna lehetséges, a teljes anyagi ellátásáról is maga gondoskodjék. Példaképen állanak előttünk azok az amerikai és a nagyhírű angol egyetemek, /valamint a heidelbergi egyetem is/ amelyek fenntartásukról maguk gondoskodnak és amelyek világviszonylatban is magas nivót teremtettek meg a magak számára. Bizonyos az, hogy ezeknek az egyetemeknek az alapjait jelentékeny alapítványok rakták le, de kétségtelen az is, hogy fejlődésük során komoly anyagi bázisokat tudtak kiépíteni, amelyeknek a révén az ottan folyó gyógyitó, kutató, oktató és tudományos munkát a legnagyobb fokra tudták emelni. Amennyiben elszegényedett országunk komoly pénzügyi ellátmányt nem tudna biztosítani az egyetemnek, az egyetemi munka elsorvadna és nivó alá sülyedne, mert a technika fejlődésével a tudománynak lépést kell tartania. A gyógyitó és kutató munka a legújabb gépi stb. találmányokat nem nélkülözheti. Azokra múlhatatlan szükség van, mert ezek nélkül az uj eljárásokat nem alkalmazhatja, az elért eredményeket nem hasznosíthatja és főleg újat produkálni nem tud, vagy legalább is olvan nehézségekr kel, amelyek feleslegesen hatalmas energiákat emésztenek fel. Modern és a legújabb laboratóriumi és klinikai felszerelések és berendezések nélkül az egyetem munkája meddő, hiszen az egyetemi oktatás színvonala is megköveteli, hogy a legujabbat és a világviszonylatban is lemért eredményeket kapja az az ifjúság, amelytől a magyar tudomány7 tovább*« fejlesztésénél a tudósok utánpótlását fogja adni. Mindehhez komoly anyagi feltételek fűződnek, vagyis az egyetemnek olyan pénzügyi ellátása,amely alkalmas arra, hogy a legmodernebb eszközökkel és berendezésekkel felszerelt klinikákon, laboratóriumokon és intézetekben olyan magas szinvohalu munka follyék, amelyekből nagy eredmények születhetnek és amelyeknek hasznát a magyar kultúra és közvetlenül a magyar nép látja. Egyetemünk nagy életképességéről tett tanúságot akkor, amidőn minden külső segitség nélkül most már ötödik hónapja tartja fenn a klinikákat, tanszékeket, egyetemi hivatalokat és üzemeket, folyósítja hiánytalanul a tanszemélyzet, tisztviselők munkások és egyéb alkalmazottak fizetéseit, fizeti az