Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged
1943. szeptember 28. I. rendes ülés
3.biz./1942-43. etsz. Az elnök; bejelenti, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 213.537/ 1943.VII.2. számú leiratában értesítette az Egyetemi Tanácsot,hogy az Egyetemi Tanács által dr. Csókán Pál volt tanársegéd ügyében hozott fegyelmi ítéletet helyes indokai alapján helybenhagyja azzal, hogy az Ítélet indokolásának negyedik bekezdéséből a terhelt becsületszavának értékelésére vonatkozó fejtegetését -mint nem szorosan a jelen fegyelmi ügyhöz tartozó részletet- mellőzi. Tudomásul szolgál. 55. 56. Az elnök bejelenti, hogy a napokban nála járt Jeszenszky alezredes, akihez a leventekiképzés ügye tartozik és közölte vele, hogy a m. kir. honvédelmi miniszter ur utasítása szerint az egyetemi leventekiképzés parancsnokául lehetőleg olyat kell kijelölni, aki az Egyetem kötelékébe tartozik. A parancsnok kijelölése azonban bizonyos szigorú feltételekhez van kötve, nevezetesen, hogy az illető lehetőleg főhadnagy legyen, s rendelkezzen már harctéri szolgálattal az uj világháborúban is és hogy leventeoktatótanfolyami végzettsége is 60.