Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged
1943. szeptember 28. I. rendes ülés
SS tója és helyettese Kolozsvárt voltak kiküldetésben, Kovács Ferenc 1940. évi október hótól 1941. évi április hóig az ujjonan szervezett m. kir. Horthy Miklós Tudományegyetem Gazdasági Hivatalát eredményesen és kifogástalanul, önállóan vezette. Kenning Gyula született Szegeden, 51 éves, róm.kat. vállású, nos, három gyermek atyja, az Egyetem szolgálatában áll 1927. julius hó 23-tól. Katona nem volt. Iskolai végzettsége: kereskedelmi iskolai érettségi, szakképzettsége államszámviteltani államvizsga. Kovács Ferenc érdekében az Egyetemi Gazdasági Hivatal tett igen meleghangú előterjesztést, Kenning Gyula kérvényét pedig az Egyetemi Quaestura terjesztette elő a legmelegebb pártolás sál. Úgy Kovács Ferenc, mint Kenning Gyula az Egyetemnek igen értékes,szakképzett tisztviselői, akik eddigi működésűkkel, magatartásukkal, közvetlen elöljáróiknak feltétlen elismerését érdemelték ki és a quaestori állásra érdemesek. Kovács Ferenc mellett szól hosszú egyetemi szolgálata. Éveken keresztül már vezetőállásban működött és a múlt világháborúban harctéri szolgálatot telj esitett. Henning Gyula javára irható a quaes túrái teendőkben való jártassága. Kenning Gyula 26.