Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged

1943. november 26. III. rendes ülés

124. 353/1943-44. etsz. Az elnök be­jelenti, hogyha minisztériumnak 1943. évi augusztus hó 24-én kelt 4.260/ 1943.11.2. számú rendelete szabályozza a visszacsatolt területeken csehszlo­­vák, román vagy jugoszláv tanintéze­tekben szerzett okleveleknek és isko­lai bizonyítványoknak érvényességét. A rendelet kimondja, hogy ezeket ké­pesítés szempontjából a hasonló hazai / tanintézetekben szerzett oklevelekkel, illetőleg iskolai bizonyitványokkal külön honosító eljárás nélkül is e­gyenlő hatályúnak kell tekinteni: a/ ha tulajdonosa a visszacsato­lás alapján nyert magyar állampolgár­ságot, b/ és ha az oklevelet /bizonyít­ványt/ az elszakitás ideje alatt ál­lították ki. A rendelet 2.§-a szerint oly sze­mélyek, akik a fentiek szerint megha­tározott bizonyítvány alapján a ren­delet hatályba lépése után valamely ■ hazai tanintézetben kívánják tanul­mányaikat folytatni, a hazai taninté­zetbe való első felvételük alkalmával különbözeti /kiegészítő/ vizsgálatot kötelesek tenni. Ezt a rendelkezést a tanulmányok­nak valamely hazai egyetemen, vagy fő­iskolán való folytatása esetében is alkalmazni kell. A különbözeti vizs­gálat anyagát a m.kir.vallás- és közokta-18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom