Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged
1943. november 26. III. rendes ülés
miniszter állapitott meg -bár ez annakidején a Tanács, illetve a karok megkérdezése nélkül történt- most már tudomásul kell venni, az uj tanárok rangsorának megállapítását pedig a karokra kellene bízni. Nem javasolja, hogy az Egyetemi Tanács közös szabályzatot készíttessen a tanári rangsor megállapítására, mert arra szükség nincs. Rávnay Tamás véleménye szerint a bizottság nem lehet érdekelt a rang sorok ,jövőbeni megállapításában, viszont a múltra nézve neki is az a felfogása, hogy mivel azt a miniszter állapította meg, az Egyetemi Tanács vegye tudomásul. Koltay-Kastner Jenő úgy gondolja, hogy nem érdemes a kérdéssel foglalkozni akkor, ha egy megnyugodott helyzet van, s ne bolygassa az Egyetemi Tanács az egész kérdést addig, amig konkrét ügy nem kívánja az elintézést. Farkas Béla hozzászólva a kérdéshez, bejelenti, hogy ő átolvasta Halasy-Nagy József indítványát. Az Orvostudományi, valamint a Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi Kar lényegében elfogadta az indítványt. Meggyőződése szerint a szabályzatra szükség van, mert ha nincs' egy fix pont, akkor nincs mihez alkalmazkodni. A szabályzatok arra vai 4