Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged

1943. január 26. V. rendes ülés

értesíti továbbá a miniszter ur a Tanácsot, hogy a kivitelezési össze­get hozzávetőleg 40.000 P-ben álla­pítja meg, melyből azonban lejönne 178000/1941.IX. sz. rendelettel alag­sori öltözők építésére kiutalt 10000 P." Miután a Tanács megái lapított, a, hogy a pályaépítési tervről sem neki, sem az érdekelteknek előzetesen tudo­mása nem voltr a sportpálya építésé­vel kapcsolatos helyszinrájz megvita­tására és ezzel kapcsolatban vélemé­ny es jelentés és javaslattétel végett elnökletem alatt Bizottságot küldött ki, melynek feladatává tette egyúttal az alagsori öltözők építésére kiutalt 10.0CC P ügyének tisztázását is. A kijelölt Bizottság , melynek ki­egészítésére meghívtam Merényi Albin gaza.hiv.igazgatót, továbbá DoHinger Imre gazd .hiv.mérnököt is, 1943. jan. 15-én gyűlést tartott, melyről a kö­vetkezőkben tehetek jelentest. A Bizottság a leküldött tervrajz es a megfelelő miniszteri rendeletek beható megtárgyalása után a sportpálya területén helyszíni szemlét is tartott, melyeknek eredményeként a Bizottság először is megállapította, hogy: 1./ A miniszter által helybenha­gyott és leküldött helyszíni rajz, az elsősorban érdekeltek közül a két szom­szédos, u.m. az általános álattani és állatrendszertani intézetnek erdekeit 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom