Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged

1942. október. 27. II. rendes ülés

in a fa és a szén kiadásánál egyeseket előnyben részesít. Ezért még tavaly megszüntette a? összeköttetést a Gaz­dasági Hivatallal. Gellért Albert kijelenti, hogy ő ezt nem tapasztalta, sőt ellenke­zőleg, mindig szívesen álltak ren­delkezésére és segítettek rajta. Az elnök bejelenti, hogy meré­nyi Albinnal, a Gazdasági Hivatal i­­gazgatójával érintkezésbe fog lépni és oda fog hatni, hogy a fa és szén elosztása egyformán történjék. Rövid eszmecsere után az Egyetemi Tanács Banner János indítványát egyhangúlag elfogadja. 123. 283/1942-43. etsz. Banner János a Baross Gábor-utcai épület körüli úttest rendbehozása tárgyában a kö­vetkező’ indítványt teszi: Tekintetes Egyetemi Tanácsi Ezelőtt két esztendővel, mint a Ferenc József-Tudományegyetem böl­­csészetkari dékánja, majd a Horthy Mi kió s Tudományé gye temen ugyané oben a minőségben, de úgy is, mint a Ba­ross Gábor utca 2. sz. egyetemi épü­let igazgatója, jelentést tettem a Tanácsnak, azokról a tarthatatlan állapotokról, amelyek az egyetem leg­látogatottabb épületének megközelit­­hetősege terén uralkodnak. 87.

Next

/
Oldalképek
Tartalom