Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged

1942. szeptember 29. I. rendes ülés

vostudományi Karnak a felsőházi tag választására vonatkozó azon felfogását, hogy a karok sorrendjében első Orvos­­tudományi Karból kell a Horthy Miklós Tudományegyetem első felsőházi tagját választani. Minthogy az Orvostudomá­nyi Kar tagjai más oldalról is érte­sültek arról, hogy a másik két Kar tagjai nem osztják az Orvosi Kar fel­fogását, a tényleges helyzetről infor­málnia kellett az Orvosi Kart. Ez a helyzet tette szükségessé, hogy meg­kérdezze a testvérkarok dékánjait. Koltay-Kastner Jenő nála látogatást tett, s mivel éppen tárgyalni kivánt vele erről a kérdésről, -előzetes en­­gedelem kérés mellett ez alkalmat használta fel- véletlenül egy jelen­levő professzor előtt kért informá­ciót tőle a Bölcsészeti Kar hangula­táról. így e véletlen folytán tanú­val is igazolni tudja, hogy az Orvosi Kar informálása céljából kérdezte meg Koltay dékán urat a Bölcsészeti Kar hangulata felől. Koltay-Kastner Jenővel történt beszélgetése után telefonon felhivta Farkas Béla dékán urat, akivel közöl­te, hogy az Orvostudományi Karnak ü­­lése lesz és neki, mint dékánnak, kö­telessége a Karnak a kérdésről refe­rálnia, ezért tőle is felvilágositást kért. Mind a két dékán felhatalmazta, hogy az Orvostudományi Karral a két Kar hangulatát közölhesse. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom