Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged
1942. szeptember 29. I. rendes ülés
perc állott már rendelkezésére a választás megkezdésétől, sietségében elfelejtette az iktatási számot, s a pecsétet rátenni az átiratra. Különben is az átirat hivatalos papiron volt Írva. Gellért Albert bejelenti még, hogy az Orvostudományi Kar tegnapi ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel, s a Kar határozatából kifolyólag feliratot intéz a miniszter úrhoz, melyben a választás körülményeit a miniszter urnák tudomására hozza. Kiss Árpád és Baló József az ülésteremben megjelennek. Banner János az elnök által a választásnál követett eljárást helyesnek tartja, mert a választás nem volt tanácsi, avagy kari ügy, hanem az egyetemi tanároknak kellett választani, s a választási jegyzőkönyvben pusztán más, mint a választás ténye, nem kerülthet be. Ellenkező esetben ok volna peticionálásra. Koltay-Kastner Jenő véleménye szerint az Orvostudományi Karnak joga van a miniszter úrhoz fordulni, a dékán urnák ezt a bejelentését tudomásul is kell vennie az Egyetemi Ta-9