Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1941-1942, Szeged

1941. szeptember 23. I. rendes ülés

Csekélységein bevonásával tervezetet ad­tunk át boldogemlékü polgármesterünknek, Dr.Somogyi Szilveszter Öméltóságának végleges megoldásra vonatkozólag.Mint minden egyetemi ügynek,úgy az egyetemi ifjúság élelmezésének is a polgármester ur személyében melegszivü. patrónusára találtunk. Máról-hónapra elrendelte at étteremnek,valamint a költségvetési a­­lapnak a szükséghez mérten való azon­nali kibővítését. A kivitellel a fent nevezettek bizattak meg kiegészítve az intézet akkori gondokával Herbich Lajos t.b.főpénztárossal. Az 1926.évben a " Városi Mensa” már 24o egyetemi hallga­tót számlált falai között. Áldásos mű­ködését éveken keresztül folytatta és folytatja ma is örök dicséretére az Ir­galmas nővéreknek és Szeged város áldo­zatkész Vezetőségének. A M Városi Mensa " hasznos tény­kedésének,szociális és kulturmissziójá­­ra felfigyelt az Egyetemi Diákvédő Iro­da akkori elnöke Dr.Pógel József és Dr. Berecz János egyet.ny.r.tanár urak,akik elsőnek látogatták meg ezt a diákszociá­lis intézményt. Röviden ismertettem ezt az intézményt megjelölve a segélyforrás helyét és nagyságát»valamint az itt ét­kező egyetemi hallgatók számát. Elisme­réssel szóltak úgy a kiszolgáltatott é­­lelemről,mint az egész szervezetről.Dr. Pógel József professzor úr Öméltósága, mint a Diákvédő Iroda elnöke,felajánlot­ta,hogy a " Városi Mensan " étkező egye­temi hallgatók élelmezési diját / sze­­mélyenkint havi 12.-pengőt/ részben, vagy egészben megtériti,hogy ezzel is könnyítse az ifjúságnak akkor még a mai-

Next

/
Oldalképek
Tartalom