Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1940-1941, Szeged
1940. december 17. II. rendes ülés
hogyha a szünetelő tanszékek helyettesítési ciját az említett jutalékból utalványozza. A tanszéki helyettesítési dijak kifizetése továbbá részben azért történt a 10 %-os magántanári jutalék terhére, mert az egyetemi tanárok tandíj jutaléka a v.k. miniszter ur Onagyméltósága által megállapított 1520 P-s értékhatáron mindig jóval alulmaradt, és méltánytalanul a tandíj jutaléknak csak további csökkenését eredményezte volna, ha az Egyetemi Tanácsnak az egyetemi tanárok közt felosztásra kerülő összegből kellett volna ily célra fedezetet kihasítania. Végül megemlítem, hogy az Egyetemi Tanácsnak fent ismertetett eljárása nem uj keletű, hanem már hosszú évek folyamán kialakult gyakorlatból állott elő. Észrevétel ezirányban t. Cim részéről csak az 1938/39.tanév II. félévi tandíj számadásával merült fel, amit legutóbb 1940. október 26-án 698/1940.szv.sz. alatt közölt, igy eziceig Egyetemünk Tanácsa eljárását joggal tarthatta helyesnek.- 13 Tudomásul szolgál.