Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1940-1941, Szeged

1941. június 24. VIII. rendes ülés

eszköze s könyve sincs, vagyis Sze­gednek nincs egyeteme, ügy látszik ezt akarja a város elérni. De a közgyűlés határozata felfogásom szerint e kölcsileg is teljesen tarthatatlan, ugyanis Sze­ged városa több mint egy évszázada küzd, hogy saj't egyeteme legyen. Most végre hozzájutott. S a saját egyetemével szemben mostohábban, ri­degebben és szűkkeblűbben akar bánni mint a kolozsvári egyetemmel. Saját egyetemét már születése pillanatában hajléktalanná akarja tenni. De érthetetlen és logikátlan a közgyűlés álláspontja azért is, mert ugyanakkor, amikor az egyete­met a központi épületből - a jogi kar helyiségeiből - sürgősen ki akar­ja tenni, követeli a város a helysé­geitől megfosztott jogi kar azonnali visszaállitását • Lehetetlen, hogTr i­­lyen körülmények között a városnak a jogi kar visszaállitására vonatko­zó mozgalmát túlságosan komolyan le­hessen venni. Nem akceptálható az indoko­lás azon része, hogy az Ítélőtábla előkelő birói testületé saját ottho­nából kiszorult és kényelmi szempon­todat feláldozva alkalmatlan hiva­tali helyiségekbe vonult vissza. Ugyanis a trianoni sze cncsétlenség következtében a szegedi tábla terü­lete olyan kicsire zsugorodott, ogy nem lehetett volna semmivel sem in­dokolni egy enyire kicsiny térületü Ítélőtábla számára ekkora épület tartassék fenn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom