Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1940-1941, Szeged

1940. november 26. I. rendes ülés

szakasz idetorkolló része is sok kíván­nivalót hagy, pedig a polgári iskolai tanárjelöltek állandóan ezt az utcát használják. 4. Kívánatos volna, ha az egye­tem tájékára vezető utcákat a rendőrség fokozottabb figyelemmel kisérné, úgy közbiztonsági, köztisztasági, mint er­kölcsi szempontból, mert már nem egy­szer megtörtént, hogy az épület körül ólálkodó beteges hajlamú férfiak az egyetemre igyekvő nőket inzultálták. Felesleges hangsúlyozni, hogy részint az utcák burkolásának kritikát ki nem álló mai állapota, részint a rossz világítás, mit jelent egy olyan egyetemi épületnél, amelybe a bölcsé­szeti kar és a matematikai és termé­szettudományi kar összes hallgatóin kívül, minden Apponyi-kollégiumi és polgári iskolai tanárképző főiskolai hallgató naponta többször is megfordul. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az épületben dolgozó professzorokon, tanszéki segédszemélyzeten, irodai al­kalmazottakon és altiszteken kívül mint­egy 85Ü emher jár az épületbe, akiknek idejárását könnyítené meg a fentemli­­tett tarthatatlan állapotokon való változtatás. Kérem, fogadja a Tekintetes 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom