Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1939-1940, Szeged
1939. szeptember 27. I. rendes ülés
35 nyert s első dijat nyert pályamunkájával a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége által 1936-ban az egyetemi hallgatók részére hirdetett és az elszakított magyarság sorsával foglalkozó országos pályázaton. Doktori értekezését, melynek oime : ”A lopás ismérvei”, a szaktanár sub auspiciis Gubernatoris leendő felavatáshoz alkalmasnak tartja. Mindezek alapján megállapítható, hogy Sápi Sándor igen komoly igyekezetü és tehetséges fiatalember, aki nem közönséges akaraterővel közdötte le azokat a nehézségeket, melyek életkörülményeinél fogva a legmagasabb kepe sít ésKelo'tte álltak. Tiszteletreméltó példája azoknak a tehetségeknek, melyek egy alsóbb társadalmi osztályból önerejüknél fogva emelkedtek fel. Erre tekintettél érdemesnek tartom arra, hogy a Kormányzó ur legmagasabb pártfogásával avattassák doktorrá, figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a gimnázium alsóbb osztályában elért gyengébb tanulmányai eredménye kétségkívül a kedvezőtlen gazdasági és szociális helyzetével volt összefüggésben. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1934 szept.22-én 16.103/1934 IV. sz.a. kelt rendelete felhívta a Tanácsot, hogy a süb auspiciis Guberhatoris leendő felavatásra jövőben csak olyan jelölteket hozzon javaslatba/, kik a középiskola valamennyi osztályában az összes tárgyakból /:esetleg az ének és torna kivételével:/ jeles osztályzatot nyertek. E rendelet értelmében tehát Sápi Sándor folyamodványa nem volna felterjeszthető. Mégis a fentebb felhozott indokokra tekintettel tisztelettel bátor vagyok javasolni, méltóztassék Sápi Sándor kérvényét beterjeszteni a Tanácshoz, kérve annak a Tanács részéről való megfontolás tárgyává tételét, nem volna-e indokolt Sápi Sándor esetében a rendkívüli méltánylást érdemlő körülményekre tekintettel az idézett rendelettől való eltérésre a miniszter úrtól engedélyt kérni.