Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1939-1940, Szeged
1939. október 25. II. rendes ülés
■H jén elhelyezett jogi szemináriumok munkáját zavarja. A jogi kar a kérést megfelelő intézkedés kérésével továbbította a Rektor Urnák. Az ügyben javaslatomat a következőkben teszem meg. Szükségessé teszi vitéz Lengyel György kisegitő szolgának a kilakoltatását az említetteken felül az a körülmény is, hogy a lkásának a helyén kell műszaki szakértői vélemény szerint a közeljövőben egyetemünk központi épületének légoltalmi pincéjét megépíteni és berendezni. Javasolom tehát, hivja fel az egyetemi tanács vitéz Lengyel György szolgálattételre az általános állattani intézethez beosztott kisegitő szolgát, hogy záros határidőn belül mielőbb /legkésőbb azonban 1940.április 30-ig/ szerezzen magának megfelelő lakást, mert a jelenlegi lakását légoltalmi célokra kell hivatalból igénybevenni. Szeged, 1939. október 25.Ereky s.k. egyetemi ny.r.tanár, előadó. Eszmecsere után 19 az egyetemi tanács egyhangúlag kimondja, hogy az egyetem központi épületében sürgősen elkészítendő