Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1938-1939, Szeged
1938. október 26. II. rendes ülés
de ti javaslatot a Szentpétery-féle kiegészítéssel teszi magáévá és kéri az orvosi vonatkozású történelmi anyag gyűjtésén kívül egyes tudományszakaink anyagának gyűjtését, kiemelvén a népegészségügyi osztály felállításának szükségét. Az orvoskari javaslat is megjegyzi azonban, hogy az eredeti kisebb keretű muzeum felállítása mellett az az érv szólhat, hogy az csekélyebb eszközökkel is megvalósítható. A bölcsészettudományi kar a kibővült tanácshatározatot sajnálatos félreértés miatt nem kapta meg, újra való tárgyalás és határozathozatal végett. A matematikai- és természettudományi kar a tanácsülési előadó által kibővített javaslatot teszi magáévá, az Egyetemi Muzeum elnevezés helyett a "Horthy Muzeum" nevet javasolja és szükségesnek látja egy állandó karközi muzeum bizottság felállítását, melybe tagokként már is kiküldi Győrffy István és Szentpétery Zsigmond professzorokat. Tekintetes Egyetemi Tanácsi Az előadottakból látható, hogy múlt évi IX.tanácsülésünkről származó határozatunkkal csak 3 tudománykar foglalkozott, melyeknek véleménye egyhangúlag helyesli- 70 -