Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1938-1939, Szeged
1938. szeptember 23. I. rendes ülés
tanácsülés az egyetemi Gazdasági Bizottság előterjesztésére 258.szám alatt hozott határozatával egyhangúlag kimondta, hogy a nehéz helyzetben lévő tanszéki segédszemélyzet támogatására IC00 pengős alapösszeg erejéig rendelkezési alapot létesít és ebből az összegből a rektor javaslatéra a tanszéki segédszemélyzet rászorult tagjai részére kölcsönöket utal ki. Egyetemi tanácsunk azonban ugyanakkor, amikor az említett 1000 pengős alap létesítését kimondta, az ügy érdemi oldalával, tudniillik azzal, hogy tonnán teremti elő a számjelzett alapösszeget, nem foglalkozott. Az elől említett tanácshatározat végrehajtása csakis az autonom jövedelmek igénybevételével volna eszközölhető. Akkor azonban, amikor a hallgatói létszám nagymérvű megfogyatkozása folytán lecsökkent tandijjővedelemnek a tanács szabad rendelkezésére álló része a legális járandóságok kieLégitésére sem nyújt teljes fedezetet, s amikor a tanácsi rendelkezési alap az erősen leszorított reprezentációs kiadások mellett is állandóan adóssággal küzd,- az egyéni érdekek sérelme nélkül még csak egy távoli támpont- 39