Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged
1937. szeptember 22. I. rendes ülés
is nem-mel válaszolt. Végül a soproni rendőrkapitányság tájékoztató irata megjegyzi, hogy Bogár Lászlón soproni tartózkodása alatt nyomott kecélyhangulatától eltekintve. feltűnő lelkizavar nem észleltetett és épelméjüségéhez kétség nem fért. Az előterjesztettekből minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy néhai Bogár László a berlini nyári egyetem előadásaira pontosan eljárt, a tanfolyam eló'adásain őt tartózkodó viselkedése folytán inzultus nem érte, németországi körútja a berlini tanfolyam befejezésétől, julius 25.től müncheni tartózkodásáig, julius 30.-ig tartott, s ez alatt a rövid idő alatt inzultus BahVnem''volt része, amit egyébként a müncheni magyar főkonsulátus jelentése is megerősit, mely szerint ott beszédes és közvetlen volt, valamint teljesen normális benyomást keltett, panaszt serki és semmi ellen nem emelt, németországi kőrútjának utolsó stációja München volt, amennyiben a müncheni főkonsulátust julius 3C.-án kereste fel, honnan az ott kapott öt