Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged
1937. szeptember 22. I. rendes ülés
13 ben tartózkodó volt. A Jézusban való hit megvallasára pedig a német diákok igy feleltek: "Akkor te is zsidó vagy, mert Jézus zsidó volt!" ”És tudod-e, hogy ki az Isten? - a népi" Ezek a viták, Bogár László vallomása szerint folytonosan megismétlődtek és annyira erőszakos hanguak voltak, hogy a gyermeteg lelkű, tapasztalatlan és félénk Bogár Lászlóra valóságos terror-képen hatottak. Nürribergben történt az, hogy éjjel álmából felrázták, talpra állították, revolverrel hadonáztak és késeket villogtattak előtte és úgy vallatták a faj és valláskér/ádésekben elfoglalt álláspontjáról. Bogár László mindvégig ellenállt ezeknek a támadásoknak s végül már menekülésre fogta a dolgot és egyedül érkezett meg, útiterve szerint Bécsbe. Ezek a körülmények - folytatja bölcsészetkari Dékán jelentését - oly megrenditően hatottak a tapasztalatlan és jámbor lelkületű Bogár Lászlóra, hogy hozzátartozóinak és ismerőseinek megdöbbenésére teljesen feldúlt érzelmi állapotban és majdnem züllött külsővel érkezett^ haza. Megrendülve és elkeseredve panaszkodott, hogy Magyarország sorsa meg van pecsé-73 -