Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged
1937. szeptember 22. I. rendes ülés
n talmu levelet kapott, amelyek lelki egyensúlyát megzavarással fenyegették. Az utolsó ilyen gépírással irt » nyitott levelezőlap a postás nyilatkozata szerint az öngyilkosság napjának délelőttjén német postabélyeggel ellátva érkezett. Bogár minden jel szerint, nyomban a levelezőlap kézhezvétele után követte el az öngyilkos sságot, miután a leveleket a levelezőlappal együtt megsemmisitette, s hozzátartozói gondos és ismételt kutatás után sem tudtak azoknak nyomára jutni. A levelek tartalmát titkolta anyja és hozzátartozói előtt, amit azzal vélnek magyarázni, hogy - miután azt többször is kijelentette - féltette hozzátartozóit a németek esetleges bosszújától. Bogár László hazaérkezése után Brachna lelkész előtt úgy nyilatkozott, hogy csalódott a berlini nyári egyetemi tanfolyamban, mert az programmjánál fogva /Németország berendezésének ismertetése/ inkább jogászoknak való tanfolyam volt, s nem németszakos bölcsész továbbképzését szolgáló előadássorozat. Azt maga is elismeri, hogy a tanfolyam alatt, mely kirándulásokkal volt kapcsolatban, semmi bántódása nem volt, el- 71 -J