Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged

1938. január 25. V. rendes ülés

és természettudománykari hallgatóknak az 1936-37.tanév I.félévét érvényte­leníteni és az. ezen félévre vonatko­zó tandíj számadás lezárhatása végett nevezett hallgatók terhére az 1936- 37.tanév I.felében mutatkozó 1756 pengő tandíj törlését elrendelni mél­­tóztassék. Egyben javasolom, mondja ki a Tanács, hogy - amennyiben a fent megnevezett hallgatók tandijtartozá­sukat még utólag befizetik - nem zár­kózik el a most érvénytelenített fél­évnek kellően indokolt kérelmük alap­ján esetről-esetre eszközlenaő érvé­­nyesitése elől." Eszmecsere után az egyetemi Tanács az elnöki javas­latot egyhangúlag elfogadja és ab­ban az értelemben határoz, s erről az erdekelt tudománykarokat tudomás és miheztartás végett átiratilag -, az egyetemi quaesturát pedig az el­nöki előterjesztésben megnevezett jog- és államtudománykari-, orvos­tudománykari-, bölcsészet-, nyelv- és történettudománykari-, valamint mathematikai- és természettudomány­­kari hallgatóknak az 1936-37.tanév­beli I.félévi anyakönyvi lapjain azon félévük érvénytelenítésének feljegyzése, nemkülönben a terhűkre- 27 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom