Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged

1937. november 24. III. rendes ülés

VA Az elnöklő Rector szerint a be­számolás kötelezettsége tekintetében különbség teendő az egyetemi dologi javadalomból folyósított, vagy a kul­« tusztárca terhére, s esetleg bárhonnan engedélyezett úti, illetőleg tanulmány­­uti segélyek között. Nézete szerint a legteljesebb mértékben indokolt az, hogy az egye­temi dologi javadalomból úti-, vagy tanulmányuti segélyben részesült pro­fesszor, magántanár és tanszéki segéd­személyzeti tag, miként azt az előadó orvos tudomány Ica ri Dékán is javasolja, utjának lefolyásáról és eredményéről annak befejezést követő 30 nápon be­lül az illetékes tudománykar utján, az egyetemi Tanácshoz tudományos ér­deklődés céljából jelentést tegyen, illetőleg beszámolót nyújtson be. Az elnök felteszi a kérdést, hogy a Tanács az ily értelmű előadói javaslatot elfogadja-e? Eszmecsere után az egyetemi Tanács az előadó or­vostudománykari Dékán javaslatát i egyhangúlag elfogadja és abban az értelemben határoz. Az elnök ezután, szavazás alá bocsátja a kultusztárca terhére, s esetleg bárhonnan engedélyezett úti, illetőleg tanulmányuti segelyek igény­- 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom