Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged
1937. május 26. IX. rendes ülés
Ipl» te. Most azonban, hogy a hallgatóknak az említett napokra hirdetett gyakorlatokról történt távolmaradása okát megismeri, tisztán látja, hogy a hallgatók azokon miért nem jelentek meg. A Bajtársi Egyesületeknek az egyetemhez való viszonyát illető újjászervezése kérdésében pedig a mathematikai- és természettudománykari Prodékán a következő előterjesztést teszi: A Bajtársi egyesületek keletkezését illetőleg nem szabad megfeledkezni arról, hogy azok a forradalmat követő összeomlás után nemzetvédelmi szempontok hatása alatt jöttek létre s nemzeti szempontból nézhető hivatásuk legfontosabbika ma is ebben a nagyjelentőségű feladatban jelölhető meg. Talán ez az Egyetemtől független és nem az Egyetemért, hanem a nemzetért való keletkezésükkel tudjuk megmagyarázni azt, hogy a bajtársi Egyesületek kapcsolata az Egyetemmel nagyon laza, s hogy a vidéki egyetemek bajtársi egyesületeit az egyetemektől teljesen független budapesti központ, ill. az u.n. kerületi körzetek irányitják. Amily szoros és hatékony a Bajtársi Egyesületeknek a kerülettől, ill. a központtól való függelme, ép oly laza- 24.