Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged

1937. május 26. IX. rendes ülés

szabályok az egyetemen kivül álló egyé­nek egyesületi vezérré, vagy elnökké való megválasztásának lehetőségét nem zárják ki, mint ahogy nem is zárják ki, a m.kir.Ferencz József-Tudományegyetem Tanácsa ez ügyben - országos szervezet­ről lévén szó- egyoldalúan kötelezően nem intézkedhetik, s arra - ismerve a hátteret - egyébként is vajmi kevés remény van, hogy ez a törekvés biztos eredményre vezetne, ami viszont az egye­tem tekintélyének rovására menne. Az a körülmény azonban, hogy vala­mennyi Bajtársi Egyesületnek a tanári karokból meg van a maga tanár vezetője is, biztositékot kell, hogy nyújtson arra,hogy az egyetemi szabályokkal ösz­­szeütközésbe jöhető egyesületi törekvé­seket ellensúlyozzák, illetőleg megaka­dályozzák. Ezeken keresztül valósítható meg továbbá az is, hogy az ifjúság által rendezett ünnepségekre a tanári karok tagjai jövőben közvetlenül, illetőleg karuk utján kapják meg meghívásukat." Az elnöki előterjesztéssel kapcso­latban dr.Szentpétery Zsigmond mathe­­matikai- és természettudománykari Dé­kán többek közt felemlíti, hogy a veze­tése alatt álló kar professzoraira különösen az volt a bántó és kellemet­- 20 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom