Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged
1937. május 26. IX. rendes ülés
rendelkezési alap javára. Dr.Vinczi Károly egyetemi titkár ezt az egyébként jelentéktelennek minősített rendszertelenséget oly képen véli megszüntetendőnek, hogy utasittassék az egyetemi quaestura /1/ a szóban lévő dijak bevételi naplójának tanfélévenkénti rendszeres lezárására, /2/ és a tanácsi rendelkezési alapot megillető összegnek az illető félévi kezelés utolsó tétele gyanánt az említett alap javára való egyidejű bevételezésére. Az előterjesztettek után javasolom, hogy a t.Tanács dr.Vinczi Károly egyetemi titkárnak eljárását és annak eredményéről szóló jelentését vegye tudomásul, az egyetemi quaesturát pedig utasitsa, hogy a távozási- és végbizonyitványok, valamint a leckekönyvmásodlatok dijának bevételi naplóját tanfélévenként - az első félévről január 6.-án, a második félévről augusztus 25.-én - zárja le és a tanácsi, illetőleg már most a rectori rendelkezési alapot a 3 pengőjével megillető összeget az illető félévi kezelés utolsó tétele gyanánt az említett alap javára egyidejűleg vételezze be.” Rövid eszmecsere után az egyetemi Tanács az elnöki javaslatot egyhangúlag elfogadja és abban az 14 -