Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged

1937. május 26. IX. rendes ülés

lyek nyerjenek felvételt, akik vala­mely betegség, testi vagy érzékszervi fogyatkozás miatt egyetemi tanulmányok végzésére nem alkalmasak. A'fent idé­zett kari ülésünkön a kar nem csak azt találta fontosnak, hogy a testi alkal­masság megállapitása megtörténjék még mielőtt a felveendő hallgatók felvéte­li kérését a Kar tárgyalás alá vette volna , hanem kimondta azt is, hogy a végleges felvételt megelőző orvosi vizsgálatot psychologiai u.n. képes­ségvizsgálatokkal is ki kell egészi** teni. Mindezek alapján tisztelettel javasolom, méltóztassék a szükséges in­tézkedéseket megtenni az iránt, hogy az egyetemi tanulmányaikat megkezdeni óhajtó jelentkezők az egyes tudomány­­karokra végleges felvételt csak az ál­talános egészségügyi szempontból meg­ejtett orvosi vizsgálat kedvező eredmé­nye, valamint az egyes tudományszakokon megkivánt alkalmasság kimondása alapján nyerhessenek." Dr.v.Surányi-Unger Tivadar jog- és állarntudománykari Dékán helyesli orvostudománykari Dékán indítványát, azonban azt csakis akkor tartja kivi­hetőnek, ha a m.kir.vallás- és közok­tatásügyi Miniszter Ur az egyetemre- 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom