Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged

1937. május 11. és május 13. IV. rendkívüli ülés

len, mert elkerülte figyelmét, s nem számolt azzal, hogy tulajdonképen mi­ről is van szó. Az előrebocsátottak után a kö­vetkező előterjesztést olvassa fel: „A jog- és államtudományi kar mindenekelőtt sajnálattal állapitja meg, hogy az egyetemi Tanács e határo­zatának meghozatala előtt nem kérte ki a karok véleményét, holott ez a ha­tározat, mely a tandij- és mellékdi­jak felosztásának üj rendjét állapit­ja meg s az iktatási és egyéb dijak felosztásának módját is megváltoztat­ja, a kari érdekeket erősen érintő intézkedéseket tesz. Jog- és államtudományi karunk a határozatnak az egyetemi központi adószámfej tőség működésére vonatkozó része elleh már előterjesztéssel élt, s a tekintetes Tanács a határozatnak ezt a pontját már módosította is. Most, hogy a határozat egész terjedelmében és hiteles szövegében a kar előtt fek­szik, kénytelen annak egy másik pont­ja ellen is a leghatározottabban til­takozni s annak sürgős hatályon kivül helyezését kérni. A határozatnak a mel­lékdijak felosztására vonatkozó pontja 33 %-kal 3 pengőről 2 pengőre szállítja 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom