Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged

1936. május 18. VII. rendes ülés

ben tárgyaljon olyan hallgatók ügyé­ről. akiknek a főtárgyát ő adja elő. Ezt ő tanszéke belügyeinek tekinti, melyek tárgyalására a mathematikai-és természettudományi kar, melynek ülésén ő jelen nincsen, nem hivatott. A szóbanforgó hallgatók épugy lehet­nének a bölcsészeti kar hallgatói is, mely esetben ügyüket ezen kar tárgyalná. Felveti a kérdést, hogy ezen hallgatók ügye nem biráltathat­­nék-e a bölcsészettudományi kar ál­tal. A nathematikai- és természet­­tudományi kar által hozzáintézett kérésre azt válaszolja, hogy őt a mathematikai- és természettudományi kar nem kötelezheti, hogy annak rend­szeres jelentéseket tegyen, különö­sen azon hallgatókról, akiknek fő­tárgya 8 féléven át a földrajzi kol­légium. Általánosságban az egyetemi professzor jogainak csorbitását látná karával abban, ha a tanszék rendes hallgatóinak ügyét tárgyaló profesz­­szori testület ülésén elsősorban az érdekelt professzor nem lehetne je­len. Ezért a kar úgy határoz, hogy az ügyet rendezés végett átteszi az egyetemi Tanácshoz. Egyben felveti azt a gondolatot nem lenne-e kivána­- 45,-

Next

/
Oldalképek
Tartalom