Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged

1935. december 11. IV. rendes ülés

tanulók a kifüggesztett kereszt alatt. Mi már is elismertük a kereszt kifüg­gesztésének lehetőségét azzal, hogy a kis cimer kifüggesztésénél hivat­koztunk annak két keresztjére. Nincs szükség arra, hogy a parlamenthez for­duljunk, hiszen autonómiánk van,mely véleményem szerint megengedi a döntést. Az, hogy a be nem szervezett ifjúság nem kérdeztetett meg, nem lehet aka­dálya az üggyel való foglalkozásnak, mert, ha valaki a felmerült nagy kér­dések iránt nem érdeklődik, akkor ne­künk nem lehet feladatunk e nem érdek­lődő csoport véleményének kérdezgetn­ie ." A jog- és államtudománykari Dé­kán a Prorector határozati javaslatával kapcsolatban a következőket jegyzi meg: "Kijelentem, hogy az indítvány tárgyában való szavazástól kénytelen vagyok tartózkodni, a következő okok­ból. t 1., A javaslatnak ama megállapí­tásában, hogy a jelenlegi az a helyzet, amely szerint a kereszt tényleg az e­­gyetemi tantermekben kifüggesztve nincs, jogállapot, amely a fennálló törvények­ből következnék, inplicite benne fog­laltatik annak a kijelentése - amit az- 90.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom