Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged
1935. október 23. II. rendes ülés
Iádé kot kapnak, melyet az előadásról való távolmaradás ürügyéül használnak fel. Egyenesen szokássá vált, hogy az egy hónapi házbér megtakarítása végett a hallgatók később jönnek és beiratkozási haladékot kérnek így az az anomális helyzet állott elő, hogy a tandíjkedvezményért folyamodók, vagyis épen azok, akiknek a szorgalomban példával kellene elöl járniok, az egyetem sikeres működését veszélyeztetik. A másik körülmény, ami a lazaságot okozza az, hogy az egyetem megnyitása nem történik kellő határozott és ünnepélyes formában.E- gyetemünkön szokássá vált az, hogy a nyitó ünnepély csak hetekkel a tényleges megnyitás után van és tires formasággá vált, ami már magában is aláássa azt az erkölcsi nyomaté kot, amellyel a munkának meg kel lene indulnia. Ezért Karom nevében a következő indítványokat vagyok bátor a tekintetes Tanács elé terjeszteni: Mondja ki a tekintetes Tanács, hogy az előadások az egész egyetemen a tanévmegnyitó ünnepélyt követő hétfőn kezdődnek. A hallgatóság az előadás első három napján kö-