Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged

1935. október 23. II. rendes ülés

— meghagyta az érdekelt pénzügyigazga­tóságoknak, hogy az egyetemi tanárok, tisztviselők és az egyéb alkalmazot­tak járandóságainak megadóztatására vonatkozó 1934.évi junius hó 22.-én és augusztus 12.-én kelt rendeletek­ben foglaltak alkalmazásba vételét újabb intézkedésig, de legkésőbb 1934-35. tanév végéig mellőzzék. Ezen pénzügyminiszteri rende­let folytán az egyetemi Tanács javas­latomra arra az álláspontra helyez­kedett, hogy teljes egészében fenn­tartotta az adózás tekintetében az 1935. január l.-e előtt hatályba volt adózási rendszert, csupán két módo­sítást tett. Az egyik a különszobás betegek utáni jövedelmek megadózta­tására vonatkozik, ahol az érdekelt klinikai tanárok kívánságára a pénz­ügyminiszteri rendeletben lefektetett adóztatást fenntartotta, egyéb tekin­tetben pedig az adót a cummuláció elve szerint rendelte el ki vettetni és az érdekeltektől beszedetni, de a ki­rályi és városi adóhivatalokba csak a cummuláció elve mellőzésével ki­vetett adókat rendelte el beszállí­tani. A különbözetet pedig az egye­temi quaesturában letétszámlára he-0-29.-

Next

/
Oldalképek
Tartalom