Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged

1934. január 24. V. rendes ülés

professzortól.Az ezzel megindult lo­vaglás eljárás jelenleg még folyamat­ban van. Az egész vizsgálat folyamán lénye­gesebb ellenmondás csak arra a kérdés­re vonatkozólag merült fel, hogy váj­jon mennyiben volt Vörösmarty Mihály joghallgatónak vezető szerepe az ana­tómiai intézetben lezajlott jelenetek körül. Jankovich és Kiss egyetemi pro­fesszorok egyöntetűen vallják, hogy kérdéseikre és felszólításaikra első­sorban Vörösmarty Mihály joghallgató válaszolgatott és hozzáfűzik, hogy ez a válaszolgatás tiszteletlen modorban történt. A válaszok szószerinti szöve­gére most már nem emlékeznek, lényegük a két professzor állítása szerint azon­ban az volt, hogy a diákcsoport mindad­dig nem hajlandó az intézetet elhagyni, amig a zsidó hallgatók el nem távoznak. Vörösmarty Mihálynak, Finta József és Vészélovszky Gyula joghallgatóknak és nagyobbrészt Dr.Botár Gyula egyetemi tanársegédnek, valamint Stahl Mátyás egyetemi altisztnek vallomása ezzel szemben úgy tünteti fel a helyzetet, mintha Vörösmarty Mihály legfeljebb csak egyike lett volna azon diákoknak, akik a professzorok szavaira inkább cso­portosan, mint egyénileg válaszolgat­­tak. További tanuk kihallgatása vagy a már kihallgatott tanuknak egymással való szembesítése, eltekintve attól,

Next

/
Oldalképek
Tartalom