Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged

1934. január 24. V. rendes ülés

élet egyéb vonatkozásaiban sem ját­szott. Már csak ezért is valószinü, hogy ő csak a karunk keresztény hall­gatóinak körében azon az izgalmas dél­­előttön általánosan kialakult hangulat benyomása alatt csatlakozott a szóban­­forgó diákcsoporthoz. Az Egyetemün­kön f.é.december 4-én, tehát csak néhány nappal előbb tartott diáknagy­­gyülés tudvalevőleg kimondotta,hogy a zsidó hallgatók ezentúl csak a szá­mukra megjelölt helyeket foglalhatják el és csak a keresztény hallgatóktól elkülönítve ülhetnek a tantermekben. Zsidó hallgatóink ezen határozat végre­hajtásának tudvalevőleg ellenszegül­tek, ami azokon a napokon izgatott kedélyállapotot teremtett keresztény hallgatóságunk körében. Az a diákcso­port, amely dec.7-én átvonult az ana­tómiai intézethez, nyilvánvalóan ebben a kedélyállapotban szándékozta ott a zsidó hallgatók eltávolítását követel­ni és nyilvánvalóan ebben e hangulat­ban ment velük Vörösmarty Mihály is. Mikor az anatómiai intézet főbejára­tához értek, azt zárva találták. Kevés vártatva odajött azonban az anatómiai intézet egyik alkalmazottja, kulcsával kinyitotta a főkaput és azt maga után nyitva hagyta. A nyitvahagyott kapun belépett mintegy 5-6 tagból álló di­ákcsoport, közöttük Vörösmarty Mihály is. A lépcsőházban csakhamar szemben

Next

/
Oldalképek
Tartalom