Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged

1934. február 21. VI. rendes üléséről

községi/ tisztviselőkre vonatkoznak, az utóbbiak pedig azért nem, mert azoknak csak a vallás- és közoktatásügyi minisztériumi számvevőség tiszt­viselői vannak alávetve, holott a kérvényező sem az egyik, sem a másik tisztviselői csoportba nem tartozott. --------- A 2./ alatti állítólagos szabálytalanság csak akkor volna vitatható, ha a kérelmező hozott vol­na fel olyan tényeket, amelyekből a vád érdekeinek egyoldalú támogatá­sa kitűnnék, az itt szóban levő állítólagos szabálytalanságot pedig a * kérelmező még csak nem is konkretizálta, annál kevésbbé hivatkozott an­nak megtörténtnek vételére alkalmas ténywkre. ------- El is tekintve a­zonban attól, hogy a kérelmező által vitatott szabálytalanságok nem ál­­lapithatók meg, az ujrafelvétel iránti kérelemnek egyéb okokból is nem lehet helyt adni. --------- Először azért, mert ez a kérelem elkésett. A jelen ügyben ugyanis az ujrafelvétel kérdésében alkalmazandó jogforrás az 1929:XXX.tc.52.§-a, ami a törvénycikk II.része I.fejezetének címfel­iratából /Jogorvoslatok és hatósági fokozatok a rendőri büntető eljárás körébe nem tartozó közigazgatási ügyekben/ minden kétséget kizáróan meg- l állapítható. Ezen törvényhely szerint pedig az ujrafelvételi kérelem előterjesztésének határideje a főeljárás során hozott véghatározat /te­hát a jelen esetben a miniszteri fegyelmi Ítélet/ kihirdetését vagy kéz­besítését követő naptól számított egy év. Soóky István ezt az Ítéletet már 1929.évi november hó 5-én vette kézhez, a kézhezvétel óta tehát/nem egy, hanem több é-v telt el.-------De nem lehet helyt adni az ujrafelvételi kérelemnek másodszor azért sem, mert a jogforrásul szolgáló törvényhely szerint az a fél élhet ujrafelvétellel, aki az ügy eldöntése után a kérdés érdemére döntő olyan bizonyíték birtokába jut, amelyet a főeljá­rás folyamán önhibáján kívül nem használhatott, ilyenre pedig a kérvé­nyező egyáltalában nem hivatkozik. ------- II. Egyetemi gazdasági hivatali állásába leendő visszahelyezésére irányuló kérelmének megokolásául a kérel4. íj mező a következőkre hivatkozik: 1./ arra, hogy a Gazdasági Bizottság már egy korábbi alkalommal, t.i. az 1931. évi április 22-én tartott ü­­lésben visszahelyezése mellett foglalt állást, 2./ arra, hogy "megbí­zott helyettesei" /helyesebben az igazgatói ügykörben utódai/ közül ket­tő fegyelmi eljárás alatt áll, a harmadik pedig "egyetemi képesítés" nél­küli nyugalmazott gondnok, 3./ arra, hogy őt "az egyetem Tanácsának meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom