Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged
1933. november 8. III.rendes ülés
vezettel és azon a másolatban ide csatolt jegyzőkönyvi kivonaton foglalt módosításokat ajánlotta, és pedig a tervezet 1, 4, 5, 7, 8 és 11 pontjához. Előadó javasolja, hogy az Egyetemi Tanács az Egyetemi iestnevelési Intézet Szabályzatát a jogi kar által javasolt módosításokkal fogadja el és az ekként elfogadott Szabályzatot küldje meg alkalmazás céljából az Egyetemi Testnevelési Bizottságnak. /:Lásd a jegyzőkönyv 2. és 3. számú mellékleteit:/. Egyetemi Tanács a javaslat értelmében határoz. 58. Dr.Schmidt Henrik dékán, az ügynek Elnök által felkért előadója a Szent Imre Társulat segély iránti kérése ügyében előterjeszti a következő jelentést és javaslatot: "Tekintetes Tanácsi A Szent Imre Társulat már a múlt tanácsülés előtt beadott egy kérvényt segély tárgyában minthogy azonban alapítási tervezetét nem mutatta be, a kérés akkor nem volt elintézhető. A Társulat célja az, hogy a diplomával rendelkező és az életbe belépő, de elhelyezkedni egyelőre nem tudó ifjúságon segítsen. Minthogy a diplomás ifjúság nyomora a mostani i-