Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged

1933. december 9.VI. rendkívüli ülés

3* A Várady-féle minősítés ügyében a bölcsészettudományi kar részé­re a valóságnak meg nem felelő választ íratott alá Veres Elemér akkkori rectorral, 4./ a Várady-féle minősítés ügyében az egyetemi ügyosztály akkori főnökéhez t.i. Haász Aladár miniszteri tanácsos úrhoz egy olyan levelet intézett, - mellékelve hozzá az egyetemnek adandó választervezetét - amely az egyetem bölcsészeti karára, Dr.Huszti József egyetemi ny.r.tanárra és egyáltalán az egész egyetemre nézve mélyen sértő kitételeket tartalmazott. Ezen, a Vizsgálóbiztos Ur Öméltósága által velem közölt, vádpontok alapján folyt tehát le az egész vizsgálat, a tanúkihallgatások stb. s most amikor az egyetem Tanácsának V.rendkívüli ülésének határozatát Magni­o ficentiád kegyes volt velem közölni, azt kellett megállapítanom, hogy a Vizsgálóbiztos Ur Öméltósága által velem közölt vádak és az Egyetemi Ta­nács által ellenem emelt vádak között lényeges eltérések mutatkoznak. Ezek az eltérések a következők: valóságot elleplező felterjesztés tervezetet készítettem, mig az Egyetemi Tanács által ellenem emelt vád azt tartalmazza, hogy "olyan felterjesz­tés-tervezetet terjesztettem a Rector elé, mely anyagi érdekből tudva va­lótlan adatokat tartalmazott»" 2. A Vizsgálóbiztos Ur 5 méltósága által velem közölt vád szerint a jegyzőkönyvben az egyik határozatot önkényüleg fogalmaztam meg, mig az Egyetemi Tanács által ellenem emelt vád azt tartalmazza, hogy a ázó alat­ti jegyzőkönyvi kixsx_pontot:"szándékosan úgy szövegeztem meg, hogy az a Tanács által hozott határozatot nem hűen tartalmazta", 3. a Vizsgálóbiztos Ur Öméltósága által velem közölt vád azt teszi vád tárgyává, hogy az egyetemi ügyosztály akkori főnökéhez egy, az egyete­met sértő levelet intéztem, mig az Egyetemi Tanács által ezzel kapcso­latban ellenem emelt vád egy u.iabb vádpontot is magában foglal és pedig azt, hogyja levelet a Rector hozzájárulása nélkül küldtem el. Az előadottak alapján tisztelettel arra kell kérnem Magnificentiá­­dat, hogy a jelzett eltérésekre való tekintettel a Vizsgálóbiztos Ur C- méltósága által velem közölt vádpontok alapján lefolytatott vizsgálat

Next

/
Oldalképek
Tartalom