Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. június 30. XVI. rendkívüli ülés
vatali megbízott igazgatót bizonyítékainak előterjesztésére kötelezni s önmaga ellen a legszigorúbb vizsgálatot lefolytatni kérte. Ő indíttatta meg tehát azt a közel nyolc hónapig tartó fegyelmi vizsgálatot, amely az Egyetemi Tanácsot a legkínosabb helyzetek elé állította, s az Egyetem tekintélyén hosszú időkön át helyre nem hozható csorbát ejtett. S kínosan hosszadalmas vizsgálat folyamán,- bár fegyelmi vétséget fennforogni nem látott, - az Egyetemi Tanács helytelenítette pl. a tanácsjegyző lakásának többszöri költséges átalakítását, s a Dr.Németh Sándor lehetetlenné tételére irányuló s egy éven át folyton megismétlődő törekvéseit.Egy rendkívül súlyos ügyben az Egyetem érdekeire való tekintettel a valóságos fegyelmi vétségnek fegyelmi utón való kivizsgálását mellőzve, kénytelen volt egy sokkal kisebb jelentőségű fegyelmi vétség, t.i. a hivatali titoktartás megsértése miatt, elrendelni a vizsgálatot? de az eljárás befejezése érdekében és egyéb okokból a vizsgálat alapján a fegyelmi eljárást már el nem rendelte s kénytelen volt megelégedni a puszta helytelenítéssel?- egy rendkívül súlyos másik ügyben pedig a vizsgálat elrendelését is kénytelen volt függőben tartani. A vizsgálat hosszadalmassága által előidézett lehetetlen helyzet teszi indokolttá,hogy az Egyetemi Tanács a súlyos büntetésnek és a belőle levonandó azon súlyos következtetésnek az indokolásául - mely szerint Dr.Pettykó János a tanácsjegyzői állásnak, mint bizalmi állásnak betöltésére teljességgel alkalmatlan, - a puszta helytelenítéssel elintézett ügyeket mellőzve, - a fent jelzett ügyek közül a legutóbbi két ügyet hozza fel. Ezek közül az egyik Dr.Lázár Ferenc kir.járásbiró szegedi lakos bűnügyi feljelentése, a másik az adóügyben tett feljelentés s az ennek alapján elrendelt adóügyi vizsgálat révén került az Egyetemi Tanács elé. Dr.Pettykó János a Németh Sándor elleni fegyelmi ügyben kihallgatott Dr.Lázár Ferenc kir.járásbiró szegedi lakos tanuvallo-