Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. június 30. XVI. rendkívüli ülés
delmesen előre köszönjenek, - a dorgálást elrendelő részében teljesen szabálytalan volt azért, mert büntetést szabott ki anélkül, bogy a vádlottnak a védekezésre módot és alkalmat nyújtott volna. S ezt a Rector által elrendelt, de a bölcsészetkari dékán által nem iktatott és végre nem hajtott dorgálást használta fel Dr.Pettykó János tanácsjegyző arra, - hogy a rektor hozzájárulásával ugyan, de a dorgálás körül elkövetett szabálytalanság s az illetékes dékán véleményének meg nem hallgatása következtében mégis szabálytalanul rossz minősítést kapjon Várady Irén magaviselet és Ítélőképességből, holott e két tulajdonság szempontjából Várady xrént megismerni alkalma sem volt, s holott Várady xrén rossz minősítésének oka gyanánt csak az szerepelt, hogy nő létére nem tartotta kötelességének azt a férfit, aki nem is volt feljebbvalója, - illedelmesen előre köszönteni. A büntetés kiszabásánál súlyosbító körülménynek vette az Egyetemi 1anács a diplomaügyben azt, hogy Dr.Pettykó János az Egyetemi Tanácsnak a tanácsjegyzői mellékjövedelem csökkentésére irányuló határozatát 661 diploma esetében hiusitotta meg s ezzel egy szegénysorsu napidijasnak jelentékeny anyagi kárt okozott»- a minősítés esetében pedig súlyosbító körülménynek tekintette azt, hogy nevetségesen kicsinyes okból helyrehozhatatlan súlyos sérelmet okozott egy egyetemi alkalmazottnak. Várady Irén u.is. akkor kapott teljesen szabálytalanul kedvezőtlen minősítést, mikor a bölcsészeti kar mint kiváló alkalmazottnak ismételten a kinevezését kérte, & a kinevezés még lehetséges lett volna. Azon fegyelmi ügyekben ritka s ép ezért nagyon súlyos büntetés indokolásául,amelyet a rendelkező rész Dr.Pettykó János tanácsjegyzőre kiszabott, - szükségesnek tartja az Egyetemi Tanács rámutatni arra a nagy erkölcsi kárra, amelyet Dr.Pettykó János az Egyetemnek okozott. Dr.Pettykó János volt az, aki Dr.^zily Kálmán államtitkár Úrhoz intézett levelében Dr.Németh Sándor gazdasági hi-