Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. április 5. VIII. rendes ülés
tette. Az ilyen elintézési mód. különben, mint az ügyvitel célszerű egyszerüsitése, nem kisebbiti annak a hivatalnak a tekintélyét, amelyhez ügyiratokat ilyen módon tesznek át. Az ötödik vádpont szerint Petty~ kó János lakását az állam költségére fényűzően átalakíttatta és kifesttette, a következő évben pedig bútorainak megfelelően ismét festtette,parkettapadi óját felszedette, beereszttette stb. Erre vonatkozólag mindenekelőtt kiemelésre méltó az, hogy a Pettykó eredeti kétszobás és későbbi négyszobás lakásában végzett munkálatok az u. n. Leszámolópalota felett rendelkező egyetemi gazdasági hivatal, majd később az egyetemi épitésvezetőség rendelkezésére és - Pettykó meg nem cáfolt előadása szerint - a Minisztérium jóváhagyásával történtek, amely hivatali szervekkel szemben, Pettykó János mint lakásbérlő ügyfél csak kérelmeket adhatott elő, ezeket pedig vagy teljesíteni, vagy megtagadni az épülettel rendelkező szervnek szabadságukban állott. Amennyiben tehát ezek a munkálatok megtörténtek, még ha fényüzéses kiadásokat is okoztak,azok-