Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. március 8. VII. rendes ülés
13 ß1 ' jogi és célszerűségi szempontok figyelembevételével leendő előkészítésére és megfelelő javaslattételre bizottságot küld ki, melynek elnökéül Rectort,tagjaiul pedig dr.Buza László és dr.Baló József dékánokat, Dr.Ereky István és dr. Jeney Endre proöékánokat kéri fel azzal, hogy a bizottság az előző években idevonatkozólag hozott tanácsi határozatokat is vegye figyelembe. A Rector által a folyó tanfélévre nézve a tandijosztalék kifizetésére javasolt intézkedést átmeneti intézkedésül elfogadja és végül kimondja, hogy a diplomák kiállítására befolyó összegből a Pettykó János ellen folyó vizsgálat tartama alatt csak a főpedellust, a kari pedellusokat és a rektori iroda alkalmazottait illető összeg osztassák ki. 44. Dr.Kiss Árpád prodékán a Testnevelési Bizottság elnö.kének előterjesztései tárgyában a következő jelentést és javaslatokat terjeszti elő:Tekintetes Egyetemi Tanácsi A Testnevelési Bizottság elnöke Dr.Jankovich László ny.r. tanár ' Magnificentiájának jan.l7-ki 539/932-33.etsz. alatt kelt iratára hivatkozva, az abban foglalt tanácsi határozatok elintézéseként három felterjesztést intézett az Egyetemi Tanácshoz.E- zen iratok a Testnevelési Bizottságnak folyó évi jan.hó 31-én tartott ülése határozatait tartalmazzák s a lényeget