Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1931-1932, Szeged
1931. december 16. III. rendes ülés
T sával a Tanács az épületben intézettel biró, vagy bennlakó egyetemi ny.r.tanárt bízzon meg. i A Tanács elhatározza, hogy felkéri Dr. auday Árpád, és Dr. hiss Árpád dékánokat, továbbá Dr. Huszti József és ur. Fröhlich Fái prodékánokat, hogy a kérdéses 'ügyben a legközelebbi tanácsülésen javaslatot terjesszenek elő. 242 M.t.t.k. /:438 etsz.:/ szám. A mathematikai és természettudományi kar arra kéri a Tanácsot, tegye vizsgálat tárgyává, hogy a Kálvária téren a sebészeti klinika volt helyiségeiben elhelyezett torna és vívóterem alkalmas-e a jelzett célra, továbbá, hogy nem lehetnem módját ejteni annak, - végső esetben a testnevelési mellékdíj felhasználásával - hogy a szukováthy téri tornacsarnok félbemaradt építkezése be. fejeztessek. A Rector Magnificus ezzel kapcsolatban jelenti, : hogy még szeptember 18-án Dr. özily Kálmán államtitf kár úrhoz levelet intézett, melyben rámutatott arra, : hogy a gimnázium épületéből történt kiköltözés folytán az egyetem tornacsarnok nélkül maradt s igy a azukováthy téri tornacsarnoki építkezésnek befejezésére - amihez mindössze cca 2U.000 P-re lenne szükség,amely összeg az építési hitel szempontjából jelentéktelennek mondható - feltétlenül szükség lenne; a levélre azonban választ nem kapott. A Tanács elhatározza, hogy ^ felterjesztést intéz a Minisztériumhoz kérve, hogy az egye' térni tornacsarnok építkezésének befejezéséről gondoskodás történjék, továbbá, hogy felkéri a nector M&gnificust, hogy a szó alatti ügyben a Kultuszminiszter ur ónagyméltóságánál személyesen is interveniáljon. 25u M.t.t.k. /:437 etsz../ szám. A mathematikai és természettudományi kar arra kéri a xanácsot, tegyen lépéseket ozegod város tanácsánál,hogy a Szukováthy téri egyetemi épületet környező utak rendbehozataláról és a világítás megjavításáról gondoskodjék. —