Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1931-1932, Szeged

1931. december 9. IV. rendkívüli ülés

u nem követel s hogy a betegre nézve a közkórházba való szállítás káros következményekkel - minden valószínűség szerint - nem járhat. Ezen enyhítő körülményekkel szemben mint súlyosbító körülményt vette figyelembe az Egyete­mi Tanács, hogy Dr. Hunyady János a beteg fizető képességére vonatkozó kérdést tett fel akkor, ami­dőn a beteget sérülésének súlyossága következté­ben fizető képességére való tekintet nélkül is feltétlenül fel kellett volna venni s ezzel s egyáltalán több szempontból is szabálytalan el­járásával okot adott arra, hogy a nagyközönség a sebészeti klinikának a betegek felvételére vo­natkozó eljárása tekintetében helytelen és bántó következtetéseket vonhasson le. Minthogy ezen sulyosbitó körülménynek az Egyetemi Tanács nagyobb1 jelentőséget tulajdonit, mint az envhitő körülményeknek s minthogy Dr. Hu­nyady János mütőnövendék, mint napos orvos nem eg; hanem két fegyelmi vétséget követett el, - Dr. Hunyady Jánost a rendelkező rész szerint tanácsi r-osszalásban való részesítésre kellett Ítélni. Ami felebbezőnek második helyen említett kérelmét illeti, - az Egyetemi Tanács megállapít­ja, hogy Dr. Hunyady János mütőnövendéket sajtó utján való nyilatkozásra azért nem kötelezheti, mert erre kiterjedő hatásköre nincs. III. Méltányolva azt az álláspontot, hogy feleb­­bező a nagyközönség előtt nem viselheti olyan sza bélytalanságok következményeit, ara lyeket nem kö­vetett el, elhatározza, hogy jelen határozat jog­esetén erőre emelkedése «4áe-a nagyközönséget a Délma­­gyarországban közzétett tényállással szemben a való tényállásról a lefolytatott fegyelmi eljá­rás eredményéből egy, a szegedi lapokban közéte­endő rövid nyilatkozat utján hitelesen tájékoz­tatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom