Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1931-1932, Szeged
1932. május 28. VII. rendes ülés
A Tanács megállapítja, hogy a zürichi nemzetközi kon resszusi képviselet ügyében az V. rendes ülésen hozott határozatát az összes körülmények ismeretében és mérlegelésével hozta meg. azért .határozta el, hogy anyagi támogatást senkinek sem adhatván, mindhárom érdekelt professzort erkölcsi támogatásban részesíti. Ezt a határozatát most is fenntartja s az érdekeltek kérését azzal terjeszti fel a vallás- és közoktatásügyi ~ Miniszter úrhoz, hogy amennyiben valami módon anyagi támogatás - az egyetemi javadalom érintése nélkül - nyújtható, abba mindhárom érdekelt professzor egyenlően részesittessék. 524/Mut.t,k. /:1056 etsz.:/ szám. A mathematikai és -természettudományi kar kéri, tegyen előterjesztést a Tanács a vallás- és közoktaitásügyi Miniszter úrhoz aziránt, hogy ur.Pfeiffer • Péter ny.r.tanárnak nyugalomba helyezése alkalmából, érdemekben dús munkálkodása és az egyetem,topábbá a magyar közélet érdekében kifejtett szolgálatai jutalmául a legfőbb helyről jövő elismerés kieszközöltessék. A Tanács a kar indítványát egyhangúlag el. fogadja. ad 906 etsz. xudománykarok átirata az 1932.33 tanévi pályatételek kitűzése tárgyában. I III. Egyéb átiratok: A Tanács elhatározza, értesíti a tudománykarokat, hogy tanszékenkint csak egy pályatétel tűzhető ki. elhatározza továbbá a anács, hogy az 1932-33 évi pályadijak összegét 5u-8u P-ben hirdeti meg. 685/1931-32 /:1002 etsz.:/ szám. A Horthy Kollégium Felügyelő Bizottsága tárgyalás és hozzájárulás céljából beterjeszti Dr.Valentini Elvira megbízott igazgatónő folytatólagos megbízatása tárgyában a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz intézett felterjesztését. A Tanács elhatározza, hogy a felterjesztést a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrhoz ■ meleg pártolással továbbítja.