Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1928-1929, Szeged
1928. december 16. „Sub auspiciis Gubernatoris” doktorrá avatás
i z3 Szeged város hazafias és áldozatkész közönségével együtt ünnepiünk. Mint az ókor vallásos, jámbor hivője termésének legjavát mutatta be Istennek, úgy mutatjuk be mi itt most a hazának és Szeged városának legkitűnőbb tanítványainkat. Ex hoc uno dis ce omnis! Belső öröm hátjá át most lelkernet s midőn ennek kifejezést adok,evvel az Egyetemi Tanács és Egyetemünk-■ Tanártestülete örömét is tolmácsolom.örömmel üdvözlöm ebből az alkalomból Egyetemünk Tanácsát és Tanártestületét, kedves vendégeinket: dr.MAGYARY ZOLTÁN miniszteri tanácsos urat, az egyetemi • • ügyosztály vezetőjét, a soproni bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola Rectorát és a" debreceni egyetem Képviselőjét?« Egyetemünk honfoglalása két legelszántabb harcosát: dr.AIGNER KÁROLY főispán és dr.SOMOGYI SZILVESZTER polgármester urakat, dr.GLATTFELDER GYULA megyés püspök urat, a katholikus és protestáns egyházak többi képviselőit, a katonai, állami és városi hatóságok és bíróságok fejeit és képviselőit, illustris vendégeinket, akik megjelenésükkel ünnepélyünk fényét emelik* a nemes tanuló ifjúságot, mely e szép példából láthatja, hogy mily nagyrabecsüljük a komoly munkát és ernyedetlen szorgalmat. KöszöntömGOLTNER DÉNES LAJOS és LÁNYI JÁNOS jogtudományi doktorjelölt urakat és KLUG MÁRIA MARGIT orvosdoktorjelölt urhölgyet, akik nekünk e diszes ünnep megtartására alkalmat adtak. Evvel diszülésünket megnyitom s felkérem a jogtudományi kar Méltóságos Dékánját és az orvostudományi kar Méltóságos Dékán-helyettesét, hogy a mai promotio sub auspiciis Gubernatoris ügyét ismertessék.Dr.Polner Ödön e.i.dékán felolvassa a jog- és államtudományi karnak