Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1928-1929, Szeged

1928. augusztus 28. I. rendkívüli ülés

3 professzornak ezzel a kérdéssel tett ja vaslatára a Tanács elhatározza, meghíz­za a Diákasztal Felügyelőbizottságát, hogy a megszüntetett Bocskay Internátus épületének bérbevétele céljából az épü­let tulajdonosával, a Népies Irodalmi Társasággal sürgősen lépjen érintkezés­be, a bérletet a lehetőséghez képest kösse meg s eljárásának eredményéről te­gyen a Tanácsnak jelentést.­A Rector ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy a Horthy Internátus­ba felveendő hallgatók legnagyobb ré­szének ideiglenes elhelyezése addig is, mig az Internátus teljesen elkészül, előreláthatólag valamiképen biztosít­ható lesz s igy az előadások is a sza­bályszerű időben megkezdhetők lesznek. Ugyanaz jelenti, hogy a hír­lapokból nyert értesülése szerint a ko­lozsvári hadbíróság az egyetem több er­délyi hallgatója ellen kémkedés gyanú­ja miatt bűnügyi eljárást folytatott le s Silay István és Bányai Ferencz egye­temi hallgatók több évi szabadságvesz­tésre Ítéltettek.­Dr.Polner Ödön dékán ezzel kapcsolatban egy általa szerkesztett nyilatkozatot olvas fel, melyben az e­­gyetem rámutat arra, hogy a per vádira­tában foglalt ama állítás, hogy egyete­münk a kedvezményekben részesített er­délyi hallgatóknak kötelességévé teszi valamely ifjúsági egyesületbe való be­iratkozást, melynek programmja egyezik az irredenta Magyarország célkitűzései­vel,- nem felel meg a valóságnak. Java­solja, hogy ezen nyilatkozat terjesztes­sék f§l a Kultuszminiszter Úrhoz azzal a kéréssel, hogy annak a belföldi és külföldi lapokban való közzétételét te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom