Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1924-1925, Szeged
1925. május 12. XXI. rendkívüli ülés
magasabb fórumoknál is interveniáljon. Helyeslőleg tudomásul szolgál. Dr.Kolosváry Bálint professor engedélyt kér, hogy a Rector úr jelentését még nehány fontos közléssel kiegészíthesse.Nem bizonyult valóságnak az a híresztelés, hogy az 1925/26.évi költségvetési előirányzatból az építési hitel töröltetett volna; a Cultusminister úr kijelentette, hogy e cimen 750.000 aranykoronát irányzott elő a költségvetésben.A Pénzügyministér úr viszont megígérte, hogy az egyetemek rendes szükségleteit a tavalyinál magasabb összegben irányozta elő; a Cultusminister úr hatáskörébe tartozik majd a rendelkezésre bocsátott összegnek az egyes egyetemek között felosztása. Ami viszont az egyetem tervbevett építkezését illeti, nézete szerint a városi hozzájárúlás és annak megfelelő állami alterum tantum elégségesnek látszik az épitkozés megkezdésére.A szerzett impressziók szerint az egyetem fenntartását a kormány részéről nem fenyegeti veszély, mert a fajvédő tábor ama törekvését, hogy a vidéki egyetemek eltöröltessenek, az illetékes tényezők mint egyáltalán nem rokonszenves programmot, semmivel sem támogatják, sőt elitélték azt. * Dr.Szandtner Pál professzor a nyert impressziók alapján a maga részéről őszintén tanúságot tehet arról, hogy közvetlen veszély nem fenyegeti