József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1989-1990
1990. február 16. III. rendes ülés
-33s-r > munkatársként, ill. f őmunka társként dolgozik a Szerves Kémiai Tanszéken. Kandidátusi disszertációját 1966-ban védte meg. Ettől kezdve a i. urán vázas vegy Lilétek kémiájával foglalkozik, amely tématerületből 1987-ben akadémiai doktori értekezést nyújtott be. Jelenleg a Szerves Kémiai Tanszék tudományos £ önunkatársaként a szteroid csoport; kutató munkáját irányítja. 2. Oktatási-kutatási tevékenysége: Dr. Schneider Gyula tudu,nányos kutatóként került a Tanszékre, de kezdettől ingva részt vállalt az oktatásban is. Elsőst than a/ elméleti szerves kémiát oktatja, amely tárgynak 1964 éta az előadója. Több éven át oktatta a vug'yészha 1 1 ga tők számára hirdetett szerves vegy ül etek kémia főtárgyat:, továbbá 1987 óta a természetes szerves vegyi! le tek kémiája című szaktárgy előadója. Rendszeresen foglalkozik a diplomamunkájukat készítő hallgatók murikajáinak irányi fásával. Tudományos munkája az aliciklusos vegyületek kémiájának területére esik, ahol elsősorban a szomszédcsoport részvétel törvényszerűségeinek tanulmányozását végezte. Kandidátusi értekezését a "Szomszédcsoport részvétel vizsgálata aliciklusos rendszereken" címmel 1966-ban készítette el. Ezt követően a szterénvázas vegyületek kutatásába kapcsolódott be. ahol főleg a szerkezetileg módosított származékok előállításával és sztereokémiái vizsgálatával foglalkozik. Akadémiai doktori éré tekezését "Az \- és D-gyűrűben szubsztituált szteroidok szintézise és térszerkezete" címmel 1987-ben készítette el. 3. A nemzetközi tudományos (szakmai) életben való részvétele (Jelentősebb szakmai tanulmányútjai, tagságok, eredmények): Or. Schneider Gyula a MTA Szteroidkémiai Munkabizottságának 1980 óta titkára, továbbá a szocialista országok tudományos akadémiái között fennálló többoldalú együttműködésnek 1900 óta a magyarországi, képviselője. A szteroidok kutatását több hazai és külföldi kutatócsoporttal közösen végzi . Igy az NDK Berlin-Adlershofi- 2 -