József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1989-1990

1990. június 29., V. rendes ülés

Ti-sxtelt Kari Tanács! Musulin Béla nyugdíjas pedagógus kérést nyújtott be Egyetemünkhöz gyémántdiploma megadása céljából. Musulin Béla Budapesten, 1907. június 28-án született. Mint matematika-fizika szakos tanárjelölt szegedi egyetemen végezte felsőfokú tanulmányait és nyerte el 1930. május 24-én tanári oklevelét. Ezt követően tanári működését jórészt Szolnok megyében fejtette ki, így 1952-től 1955-ig a Teleki Blanka Gimnázium és közgazdasági Szakközépiskolánál volt tanár. 1969 óta mint nyugdíjas is vállalt ebben az intézmény­ben tanári feladatokat. Az intézmény vezetőségének nyilatkoza­ta szerint tanári működését nagyra értékelték. Gazdag tapasz­talatait gyakran kikérték az iskolavezetésben és a tanári testületben. 1980-ban a Matematikai Tanszékcsoport javaslata alapján Egyetemünktől aranydiplomát kapott. Mindezek alapján javaslom Tisztelt Kari Tanácsnak, hogy Musulin Bélának gyémántdiploma megadására vonatkozó kérését maga részéről is támogatni szíveskedjék. "\ (Dr. Tandori Károly) egyetemi tanár a Matematikai Tanszékcsoport vezetője

Next

/
Oldalképek
Tartalom